Alapvető különbség van a gyermekszínház, a drámaklub és a fiatalok számára fenntartott szakmai színház között.
Az Ifjúsági Színház 12+ alatt elérhető közszolgáltatásként kell érteni.
A Tanuló Ifjúsági Színház az általános és középiskolákkal együttműködve segíti a fiatalok összetett személyiségének fejlődését testi, szellemi és polgári serdülőkorában.
A fiatal közönség oktatása a színházak és a színházi intézmények, valamint a civil társadalom elsődleges érdeke.
A fiataloknak szóló színház elsősorban nem az alkotók művészi ambícióinak megvalósítására szolgál.
Az ifjúsági színház nem elsősorban gazdasági mutatók, eladások vagy "siker" vagy "elfogyott" alapján értékelhető.
Az Ifjúsági Színház a legmagasabb követelményeket támasztja az eredeti minőségével szemben, a dramaturgiai értelmezést és értelmezést irányítja.
Az Ifjúsági Színháznak összhangban kell lennie a tantervvel és az oktatás etikájával, ugyanakkor ötletes és eredeti alternatívát kell kínálnia a hagyományos tanítási módszerek számára, mind a téma megértésében, mind a kifejezési eszközökben.
A színháznak vonzania, meg kell lepnie és be kell avatnia a fiatalt, párbeszédet kell folytatnia vele a témáiról és problémáiról.
Húsz év hivatásos színházakban végzett munka után egyre jobban tudatában vagyok annak, hogy a színház miért olyan kivételes része az európai kultúrának. Szakmai színházaink és színházi intézményeink csak egy kis részét képviselik az emberi tevékenységeknek, amelyeket a színház jellemez, és csak azokat, amelyekben a színházat végső "termékként", vagy oktatási, vagy reflexiós és kutatási tárgyként használják. A színház és a színháziasság azonban nem vezethető le a társadalmi és kulturális élet részleges és marginális területéről.
A színház az ókori Athén virágkora óta meghatározó része az európai civilizációnak. Együtt született az irodalommal, a történelemmel, a filozófiával, a tudományokkal, de a politikával és a politikával, a demokráciával, valamint a mai állam prototípusával is.
Nem túlzás azt állítani, hogy a színház Európával született, de nem a civilizáció erjedésének "melléktermékeként", hanem egyik alapvető összetevőjeként, sőt fejlődésének egyik "gyorsítójaként".
Az athéni demokrácia napjaitól napjainkig a színház szerves részét képezi irodalmi kánonunknak, vallási elképzeléseinknek, művészetünknek, filozófiánknak, tudományos elméleteinknek és politikánknak.
Az emberi tevékenység számos megnyilvánulásában szinte univerzális modellként működik, mint szemiotika, metanyelv, metafora és a világ szimbóluma.
A színház eszközöket teremt és meghatározza önreflexiónk módját.
A színház a tapasztalatcsere, az empátia, a szolidaritás és a közös értékek építésének eszköze. A színház a párbeszéd platformja az egyedi nyelvi kultúrák között, de a generációk között is, a különböző társadalmi, véleményi és érdekcsoportok között.
A színház pótolhatatlan és pótolhatatlan. Ahogy Jorge Louis Borges egy novellában írta: "Ha nem lenne színházunk, akkor ezt nyelvként, kerékként vagy gravitációként kellene kitalálnunk." Ez azonban paradox módon "láthatatlanná" tette a színházat. Éteri koncepcióként szerves részévé vált az európai kultúrának, ma pedig a globalizált vagy globális civilizációnak.
A párbeszéd ezen fontos aspektusa kapcsolódik a dialogos szó dia-logóként = élő beszéd cselekvése, beszéd útján történő értelmezéséhez. Az élő beszéd és retorika hatását Arisztotelész "meggyőző eszközök" együttműködésének minősítette. Megnevezte őket: logosz (ok, jelentés, jelentés), ethosz (hagyomány, szokás, erkölcs), pátosz (empátia, érzelem, szenvedély) és mélos (erő, dallam, szavalat szépsége).
Az élő beszédet és annak hatását a melléknevek segítségével még mindig leírjuk: logikus, ésszerű, értelmes, etikus, hagyományos, vonzó, empatikus, érzékeny, szánalmas, szenvedélyes, dallamos, szilárd.
A színház különböző formáiban egy szintetikus élő műalkotás, amely elindítja az emberi személyiség intellektuális, érzelmi, etikai és esztétikai területeit. Ez egyfajta kommunikációs szupercsatorna, amelyen keresztül egy komplex emberi személyiséget szólítanak meg. Ahogy Friedrich Schiller írja az Esztétikai nevelésről írt levelekben: „A dramaturg által a színpadon bemutatott élő szó az egész emberi lény legmagasabb megnyilvánulása, az ember ünnepe, amelyet Isten az ő képmására teremtett. Örömteli és kétségbeesetten szenvedő színháznak az emberi teljességet és méltóságot kell kifejeznie a színházban. "
Divadlo Ludus
Jozefská 2987/19
811 06 Bratislava-Staré Mesto
A weboldalunkon található fájlokat szolgáltatásaink fejlesztésére használjuk cookies.
A folytatáshoz erősítse meg a további engedélyeket.