Szent Kisbazilika Egídia- Bártfa

Történelem

A templom eredete a 13. századra nyúlik vissza. A templom védnöksége ebből az időszakból származik. 1206 körül ciszterci szerzetesek telepedtek le a lengyel Koprzywnicából, és kolostort alapítottak Szent Egyednek. 1247-ből származó királyi oklevél, amellyel IV. megerősítette a rendnek, hogy kiterjedt földjeiket Bártfa ("Terra Bardfa") környékén, először említik templomot ezen a területen. A ciszterciek azonban a hirtelen változások miatt a 13. század második felében (1271 körül) elhagyták ezt a helyet.

A 14. század elején német gyarmatosítók telepedtek le az elhagyott területen. Anjou-i Károly Róbert I. Károly 1320-ból származó királyi okleveléből, amely az új telepeseknek adófizetési kiváltságokat biztosít, kiderül, hogy itt plébános dolgozott. A templom létét Károly fiának és Anjou-i Nagy Lajos utódjának 1352-ből származó oklevele is megerősíti, amellyel a király engedélyezte az évi vásár megtartását Szentpétervár után. Aegis. A mai templom építése a 14. század közepén kezdődött, 1415-ben fejeződött be bazilikális részének - a fő- és mellékhajó - építése. 1420-1427 között épült fel a templom tornya. A templomot 1427-ben háromhajós, egyszerű árkádos bazilikaként említik.

Azt, hogy itt templom volt oltárral, a ma már nem létező oltár legrégebbi szobrai az 1390-1400 közötti időszakból, amelyek jelenleg a Szent István oltárban találhatók. Anne (Szűz Mária gyermekkel a karjában, Szent Margit, Szent Katalin és Szent Dorotty).

1448-ban a városi tanácsosok kezdeményezésére megkezdődött a templom bővítése és újjáépítése. A várossal kötött szerződés szerint Mikuláš kőfaragó mester kezdte meg az újjáépítést. Mindenekelőtt presbitériumot kellett építenie. A tetőt borító boltozat valószínűleg statikai hibák miatt összeomlott. Egy másik építőmester, a szepesszombati Juraj 1464-ben felajánlotta a javítását. Bártfa város tanácsosai azonban a kassai városi tanács javaslata alapján a kassai Štefan építőmestert részesítették előnyben, aki akkoriban a kassai szt. Erzsébet. A kiemelkedő királyi építő a háromhajós alapszakaszt, amelyet Szent kápolnának is neveznek, nagy szentéllyel, kórussal, sekrestyével és karzattal bővítette. Katalin, később Máté király oratóriuma. 1464-ben új boltozattal fejezte be a szentély építését. Egy évvel később az új szentély és a főhajó találkozásánál egyedülálló kőpasztofóriumot épített, amely a szerző és a Szlovákiában fellelhető műalkotások legkiemelkedőbb alkotásai közé tartozik. 1466-ban a sánczi Jakub mester gótikus főoltárt épített a szentélyben. Azonban csak a Szent Szt. A Szűz Mária kápolnában ma található égisze. Ebből az időszakból származik a bronz keresztelőkút is.

A helyi építő, Urban, valószínűleg Štefan tanítványa vezetésével 1482-1486-ban a templom további bővítésére került sor. A déli részen három kápolna épült: Szűzanya, Szt. Erzsébet, a főbejárat felett, és a St. Ondrej. Utóbbiban az eredeti boltozatokat őrizték meg. 1486-ban öntötték az első nagy Ján-harangot. Urbán mester a délnyugati részén is megkezdte a torony újjáépítését, de befejezője az anspachi Franklin Stemasek lett 1486-1494 között. Így fejeződött be a 15. század végén Szlovákia egyik legjelentősebb vallási épülete.

Más időszakokban nem történt jelentős változás. Az olaszországi Luganóból származó Ľudovít és Bernard Pelovc testvérek 1580 utáni reneszánsz módosításai csak a templom déli előcsarnokát érintették. A lengyelországi tarnowi Ján harangöntő 1584-ben öntötte a templomba Szlovákia egyik legnagyobb harangját, a négytonnás Urbanát.

Az évszázadok során a templomot számos nagy katasztrófa érte: tűzvészek 1550-ben, 1577-ben, 1640-ben, 1774-ben és 1878-ban, földrengések 1725, amely során a torony összeomlott, ill 1836, amikor a templom falai három helyen beszakadtak, végül 1944-ben a bombázás. Az 1774-es nagy tűzvész után a templom 1898-ig torony nélkül állt. Az 1878-as húsvét hétfői katasztrofális tűzvész után, amikor szinte az egész város leégett, megkezdődött a templom átfogó javítása és újjáépítése. Az új ötletek jegyében J. Steindl építész vezette, majd 1899-ben F. Schulek követte, amikor a reneszánsz módosításokat a regotizálás részeként eltávolították, és a 19. századi elképzeléseknek megfelelően gótikusra cserélték. Külsőleg a templom vakolata mély karcokkal lett ellátva, négyszögesítés formájában, ezzel imitálva a kőfalazást. A belső térben a templom festészetét igyekeztek a gótikus díszítő tendenciákhoz igazítani. A templomba új neogótikus főoltárt és szószéket építettek, a főhajó pilléreit és falait restaurálták, a kápolnák tetőzetét újjáépítették. A javítás húsz évig tartott, és a templomot olyan állapotba hozták, amelyben ma ismerjük.

A 20. században az épületfelújítások keretében további építési beavatkozásokat végeztek. 1957-1958-ban a pasztofórium tartórészét, 1963-1964-ben a templom masszív tetőzetét javították. Ezt követően több figyelemre méltó műalkotást restauráltak (1978-1979-ben restaurálták a torony déli oldalán lévő gótikus falfestményeket).

1990-ben mindkét templom harangját – Urbán és Ján – megkongatták. A templom nagyjavítása során, amely 1986-tól 1999-ig tartott, 1995-ben új harangokat helyeztek el a toronyban. 2001-ben, a templom Kisbazilikává nyilvánítása alkalmából János helyére egy új harang – a József – 700 kg tömegű.