A rómaiak építették az első erődöt a Duna bal partján Ižán - a brigetiói légiótábor előterében - Marcus Aurelius császár (161-180) uralkodása alatt, az ún. Markomann háborúk. Ezt a fából készült tábort rövid idő után tűz pusztította el egy váratlan germán támadás során.
A markomann háborúk végén az egyik büntető expedíció alkalmával több római katonai egység táborozott itt rövid ideig ideiglenes mezei erődítményekben a valószínűleg már romos erőd közelében.
A 2. század végén a rómaiak kővárat építettek Brigetia külterületén egy lerombolt rönktábor helyén.
A 3. század közepe táján a háborús események során a vár jelentősen megrongálódott. A 4. században, Konstantin uralkodása alatt a vár erődítményeinek kiterjedt rekonstrukciója zajlott. I. Valentinianus császár (364-375) uralkodása alatt történtek a vár utolsó szerkezeti átalakításai. Nyilvánvalóan röviddel halála után ezt az erődöt kifosztották vagy elhagyták. A 4. század végén és az 5. század elején a kastély területét német őslakosok és bevándorlók vegyes csoportjai lakták. Távozásuk után ez a tér lakatlan maradt. A 10. században az egykori római erődtől nem messze egy kisebb települést alapítottak. Lakói itt temették el halottaikat.
Augustus császár uralkodása idején (Kr. e. 27-14) a naptár fordulója körül a rómaiak kiterjesztették hatalmukat Közép-Európára, és a birodalom határait a Dunáig kitolták. A Keleti-Alpok és a Duna közötti meghódított területen hamarosan új Pannónia tartományt hoztak létre, ahol addig főként pannóniai és kelta törzsek éltek. A Duna folyása lett a következő négy évszázadra északi és keleti határa, valamint az egész Római Birodalom határa.
Ugyanebben az időszakban germán szuebi törzsek kezdtek behatolni a Közép-Dunától északra fekvő területekre. A marcomani a mai Dél-Morvaország és Alsó-Ausztria területén, a Kvádi pedig Délnyugat-Szlovákiában telepedett le. A kölcsönös római-germán kapcsolatok az 1. században kezdődtek. Krisztus után kezdetben kedvezően alakult. Bár a germán királyok, mint például Kvadi Vannius, valamint utódai, Vangio, Sido és Italicus a rómaiak vazallusai lettek, megfelelően kihasználták székhelyük elhelyezkedését. Jelentős hasznot húztak a barátság és béke megőrzését szolgáló ajándékokból és a határcseréből, de különösen a távolsági kereskedelemből az ún. A Borostyánkő út, amely az Adriai-tenger északi részétől a Balti-tengerig vezetett. Egyes ágai a Markoman és Kvad területeken haladtak át. Érezhető népességnövekedés, valamint a dunántúli németek erejének és hatalmának növekedése már az 1. század végén. a vazallus függőségből való kiszabadulási törekvésben nyilvánult meg.
Az izai római erőd csak a 19. század végén, és különösen a 20. században vált tudományos kutatás tárgyává. Történetéről és építési fejlődéséről szóló jelenlegi ismeretek számos régészeti kutatás eredménye. Az elsőt egy izani származású, szenvedélyes amatőr régész, Tóth-Kurucz János (1878.5.5. Iža - 1969.3.6. Dunaalmás) vezette. A szülőházában található római erőd annyira felkeltette az érdeklődését, hogy bár középiskolai tanárként dolgozott Budapesten, évekig kutatta. Az 1906-1909-es, 1912-es és 1913-as ásatások során sikerült feltárnia és dokumentálnia területének nagy részét. Összeállította az erőd alaprajzát, amely sok tekintetben a mai napig érvényes. Ásatásai eredményeit folyamatosan publikálta és a pannóniai határról szóló monográfiában foglalta össze.
Úttörő munkáját Jaroslav Böhm követte 1932-ben a külső vizesárok-erődítés kutatásával. 1955-1956-ban kiterjedt terepmunka folyt itt Bedřich Svoboda vezetésével, a kutatást 1957-ben Mária Lamiová-Schmiedlová vezette. 1978 óta a nyitrai SAV Régészeti Intézet a garanciája ennek az ősi építészeti emléknek az aktuális régészeti kutatásainak, műemléki helyreállításának és bemutatásának.
Slovensky
cseh
angol
német